Elégedett vásárlóink
  • Fontos volt számomra, hogy le tudjak faragni a rezsiszámlámon, ezért váltottam erre a napelemes kültéri lámpára. Nem gondoltam volna, hogy az egész teraszomat ilyen mesésen bevilágítja. A napelemet déli irányba állítottam, így szinte mindig éri a fény.

    Kollár Szabolcs – Nyíregyháza

  • Örülök, hogy ezzel a lámpával valóban tudok spórolni. A párommal együtt hamar felraktuk, azóta szuperül világít. Végre mindent jól látunk odakint, amire régi izzónk mellett nem mindig volt példa.

    Nagy Ilona – Budapest

  • Üzletem elé vásároltam 2 db lámpát, remekül teszik a dolgukat! Tetszik a külsejük, nagy előny számomra a különálló a napelem is. Forgathatók is, ezért jól be tudtam állítani a megfelelő világítási irányukat. A mostani magas energiaárak mellett jó dolog, hogy sokat spórolhatok.

    Vass Gergely – Szolnok

  • Aggódtam a magas rezsiszámlák miatt, ezért váltottam erre a szolárlámpára. Régi kültéri lámpám amúgy is gyakran égve maradt, rengeteg villanyt elpazarolva ezzel. Ez többet nem fordul elő, csodás a fénye, hasznos a többféle üzemmód is. Alig pár hete használom, de csak jókat tudok mondani. Még borúsabb időben is tudott töltődni, ezért ősszel-télen is jó szolgálatot tesz.

    Pintér Dezsőné – Szekszárd

  • Hobbikertemhez vásároltam a lámpából. El akartam kerülni a szereléssel, kábelezéssel járó hercehurcát, ugyanakkor nagy fényerőre volt szükségem. Ez a fényvető minden igényemnek megfelel.

    Kiss Ottó – Mende

  • Ilyen jól világító lámpa máshol többszörösébe került volna. Kapumhoz és garázsomhoz is tettem 1-1 darabot, többé nem kell vakoskodnom, mikor hazaérek. Az meg, hogy a villanyszámlát se terheli, igazi ajándék.

    Csornai Tamás – Tata