Fontos volt számomra, hogy le tudjak faragni a rezsiszámlámon, ezért váltottam erre a napelemes kültéri lámpára. Nem gondoltam volna, hogy az egész teraszomat ilyen mesésen bevilágítja. A napelemet déli irányba állítottam, így szinte mindig éri a fény.
Kollár Szabolcs – Nyíregyháza
Örülök, hogy ezzel a lámpával valóban tudok spórolni. A párommal együtt hamar felraktuk, azóta szuperül világít. Végre mindent jól látunk odakint, amire régi izzónk mellett nem mindig volt példa.
Nagy Ilona – Budapest
Üzletem elé vásároltam 2 db lámpát, remekül teszik a dolgukat! Tetszik a külsejük, nagy előny számomra a különálló a napelem is. Forgathatók is, ezért jól be tudtam állítani a megfelelő világítási irányukat. A mostani magas energiaárak mellett jó dolog, hogy sokat spórolhatok.
Vass Gergely – Szolnok
Aggódtam a magas rezsiszámlák miatt, ezért váltottam erre a szolárlámpára. Régi kültéri lámpám amúgy is gyakran égve maradt, rengeteg villanyt elpazarolva ezzel. Ez többet nem fordul elő, csodás a fénye, hasznos a többféle üzemmód is. Alig pár hete használom, de csak jókat tudok mondani. Még borúsabb időben is tudott töltődni, ezért ősszel-télen is jó szolgálatot tesz.
Pintér Dezsőné – Szekszárd
Hobbikertemhez vásároltam a lámpából. El akartam kerülni a szereléssel, kábelezéssel járó hercehurcát, ugyanakkor nagy fényerőre volt szükségem. Ez a fényvető minden igényemnek megfelel.
Kiss Ottó – Mende
Ilyen jól világító lámpa máshol többszörösébe került volna. Kapumhoz és garázsomhoz is tettem 1-1 darabot, többé nem kell vakoskodnom, mikor hazaérek. Az meg, hogy a villanyszámlát se terheli, igazi ajándék.
Csornai Tamás – Tata
A napelemes, mozgásérzékelős 120W-os LED lámpa minden előírásnak megfelelő, biztonságosan használható, energiatakarékos fényforrás.
Segítségével kizárólag a nap erejével, vezetékes áram nélkül lehet világítani kültéren. Otthoni és céges felhasználásra egyaránt javasolt.
Jellemzők: